Hirdetés

“Az életem minden része tönkrement” - Megrázó vallomás a Szomszédok Jutkájától - Fotók

Győrik Ferenc portré Győrik Ferenc

“Igencsak nehéz két éven vagyok túl” - ismerte el Ivancsics Ilona a Naphire.hu-nak arról, hogy válása után a színházát is be kellett zárnia.

A legendás teleregényben Vágási Feri feleségeként ismerte meg az ország, Ivancsics Ilona gyakorlatilag az ország tanárnője lett Jutka néven. Persze a sorozat után pedig megmaradt színésznőnek és azóta is aktív a pályán. Bár mint ahogyan arról most a Naphire.hu értesült: nehéz éveket tudhat maga mögött a 63 éves híresség. "Remélem, hogy ez a megújulás időszaka, mert igencsak nehéz két éven vagyok túl. Az életem minden része tönkrement, nem maradt számomra kapaszkodó. Nagyon nehéz volt, de tudtam, hogy nem adom fel, saját magamba kapaszkodtam” - közölte a Naphire.hu-hoz eljuttatott közleményében a színésznő, akinek elmondása szerint sikerült talpra állnia.

“Most nagyon jól érzem magam fizikálisan és mentálisan is, és haladok előre. Szerettem volna 10 kilótól megszabadulni, mert fiatal koromban volt egy vágyam, hogy a hatodik X után hogyan szeretnék kinézni és bizony a tükörben most nem az a nő köszönt vissza” - folytatta Ivancsics Ilona, de hozzátette: drasztikus módszerekhez nem akart nyúlni. 

“Régebben nem rettentem vissza a vadabb dolgoktól sem a karcsúság megtartása érdekében, de hosszú távon egyik hajmeresztő próbálkozásom sem hozott sikert” 

- folytatta, és elárulta: egy természetes, gyógynövényekből készített szer segítségével gyűrte le a túlsúlyát és ma már szívesen néz a tükörbe. 

Sőt, a Szomszédok Jutkája reméli, a magánélete is jó irányba halad majd a jövőben. "Boldog vagyok, hogy sikerült megszabadulnom 10 kilótól, ez a hétköznapokban is abszolút érződik rajtam. Egyszerűen jobb a kedvem, jobban érzem magam a bőrömben. Hamarabb észreveszem, ha süt a nap, ha kedvesen szól hozzám bárki és hát jobban megnéznek a férfiak az utcán, utánam fordulnak. Vagy odajönnek hozzám és azt mondják: jaj de csinos vagy! Nekem ez kell!” – vallotta be a Naphire.hu-nak a színésznő, aki hisz abban, rátalál még a szerelem. 

“Nem zárkózom el attól, hogy találjak magamnak társat, és teszek is érte, de csak módjával. Nem mindenáron, de nyitott vagyok rá” 

- közölte lapunkkal Ilona.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés